A Pepita.hu nyerte a HungarEcomm Stars Nagycsillag kategóriáját

    felso ezrelek

    A Pepita Group Zrt. kiemelkedő teljesítményének köszönhetően a magyar e-kereskedők felső egy ezrelékébe tartozik 2024-ben. A Pepita Group Zrt. elnyerte a HungarEcomm Stars díjat a 10 milliárd forint feletti árbevételű cégek Nagycsillagra keresztelt kategóriájában. Az elismerést október elsején, az Internet Hungary konferencia első napján adták át.

    A Growww Digital nevű digitálismarketing-ügynökség az idei Internet Hungary első napján hirdette ki a HungarEcomm Stars díjazottjait. Nagycsillag kategóriában, azaz a 10 milliárd forint feletti árbevételű cégek közül a hazai E-kereskedelem zászlóshajója, a Pepita.hu-t tulajdonló Pepita Group Zrt. végzett az első helyen. „A díj is fontos számunkra, de főleg a mögötte lévő eredmény az, amiért hálásak vagyunk minden Munkatársunknak és Eladónknak” – mondta Dorcsinecz József, a Pepita Group Zrt. társalapítója.

    A HungarEcomm Stars díjat a Growww Digital, a Digitális Kereskedelmi Szövetség és az Ecommerce Hungary közösen hozta létre, hogy elismerje azokat a magyar tulajdonú e-kereskedelmi vállalkozásokat, amelyek a nemzetközi piacokon is versenyképesek. A megmérettetésre olyan cégeket válogattak be, amelyek éves online árbevétele meghaladta az egymilliárd forintot, és emellett megfelelnek a gazdasági stabilitás, a digitális kompetencia, valamint a hatékony piaci stratégia követelményeinek.

    A verseny három kategóriában zajlott, mindegyikben öt-öt céget rangsoroltak. Az élmezőny összesített tavalyi árbevétele meghaladta az 500 milliárd forintot, amelynek 40%-a az online értékesítésekből származik. Összesen 47 cég szerepelt a listán.

    Sajtóközlemény – Pepita Group Zrt., 2024.10.02.
    https://pepita.blog/a-pepita-hu-nyerte-a-hungarecomm-stars-nagycsillag-kategoriajat/

    Vélemény, hozzászólás? 0

    Az email címed nem lesz közzétéve. Kötelező mezők *